A MÁV-Volán-csoport idén is szerepet vállal a Fenntarthatósági Témahét programsorozatában

2022. április 25. hétfő, 18.07

A MÁV-Volán-csoport a zöld gazdaság, a felelős fogyasztási döntések valamint a környezetbarát, fenntartható közösségi közlekedés területeit érintő tanórákkal, üzemlátogatássokkal illetve támogatóként is részt vállal a Fenntarthatósági Témahét szemléletformáló programjaiban. A vállalatcsoport fenntarthatósági játékot indított a Föld napján, amelyben 2022. április 29-ig lehet részt venni az egyedi nyereményekért.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma hetedik alkalommal hirdette meg a 2022. április 25-29. között zajló Fenntarthatósági Témahét programsorozatot, amelynek célja, hogy a gyerekek már iskoláskorban megismerjék a környezetvédelem fontosságát, és felfigyeljenek személyes érintettségükre, hiszen kis odafigyeléssel ők is sokat tehetnek a Föld védelméért. Az esemény résztvevői idén a környezeti-gazdasági-társadalmi fenntarthatóság összefüggéseit bemutatva a víz, az egészségvédelem és a felelős fogyasztás-, valamint állandó témaként a hulladék kérdéskörét dolgozzák ki. Az esemény fővédnöke Áder János köztársasági elnök, kiemelt támogatója a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány.

A vállalatcsoport fenntarthatósági játékot indított a Föld napján.

A MÁV-Volán-csoport felsővezetői idén is a fenntarthatóság témaköréhez kapcsolódó tanórákat tartanak a programsorozathoz csatlakozó iskolákban, ezen felül a vállalatcsoport húsz helyszínen, üzemlátogatások keretében ad lehetőséget a szakmai tevékenységbe való betekintésre.

Háttér

A MÁV-Volán-csoport célja 2050-ig a klímasemlegesség elérése, ennek érdekében kidolgozta fenntarthatósági célkitűzéseit. A vállalatcsoport zöld kampánya a Vasút Évéhez kapcsolódva indult 2021. február 17-én. Ettől az időponttól a MÁV-START által kiállított elektronikus vonatjegyen, bérleten valamint azokon a nyomtatott jegyeken és bérleteken, ahol ez nem okoz többlet papírfelhasználást, a vasúttársaság feltünteti a távolságra vonatkozóan a CO2-kibocsátás megtakarítását.

A zöldstratégiai célokat 2021-ben a Föld napján ismertette a vállalatcsoport, amelyek között kiemelt jelentőségű a közlekedési szolgáltatók CO2 kibocsátásának csökkentése, a zöld digitalizáció, a hatékony energiagazdálkodás, a hulladékok környezeti terhelésének csökkentése és a körforgásos gazdaságra való áttérés, valamint a környezetbarát, fenntartható vállalati működés kialakítása.

A MÁV-Volán-csoport fenntarthatósági weboldalalán a zöldstratégiai célkitűzések részletei mellett a legfőbb fenntarthatósági mutatókról, az aktuális zöld hírekről és érdekességekről is tájékozódhatnak az érdeklődők. 

2020-ban a Fenntarthatósági Témahéten a MÁV nyerte a legaktívabb szakmai partnernek járó Zöld Tündér díjat.

MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóság