Fogyatékkal élők nemzetközi utazása

Fogyatékkal élő utasaink nemzetközi utazását akadálymentes kocsikkal, illetve a kísérőik vagy segítő kutyáik ingyenes utazási lehetőségével igyekszünk megkönnyíteni.

A vak- illetve mozgáskorlátozott igazolvánnyal vagy ennek megfelelő hivatalos igazolással utazókkal egy kísérő vagy egy segítő kutya több európai országban ingyen utazhat.

A fogyatékkal élő utasok az adott útvonalra érvényes, vagy életkoruknak megfelelő kedvezménnyel vásárolhatnak jegyeket, de egyes különleges ajánlatoknál – mint a START Europa – a kísérő nem utazhat ingyen. Az esetlegesen kötelező helyjegyet, felárat, illetve a fekvőhely-, vagy hálókocsijegyet a kísérőnek is meg kell venni.

A kedvezmény felhasználási feltételei:

  • A fogyatékkal élő utas csak abban az országban veheti meg kísérőjének vagy kutyájának az ingyenes nemzetközi jegyeket (de akár más országok közötti utazásokra is), amelyben az ő igazolványát kiállították.
  • A fogyatékkal élő utasnak és a kísérőjének együtt, ugyanabban a komfortkategóriában kell utaznia.
  • A kísérő jegye ugyanaddig érvényes, mint a kísért utasé.
  • A fogyatékkal élő utasnak magánál kell tartania a jogosultsági igazolványát (vagy az ennek megfelelő igazolást), és személyazonosító okmányát.
  • Egy fogyatékkal élőnek legfeljebb egy, fizikai illetve tájékozódási segítség nyújtására alkalmas ingyen utazó kísérője lehet.

A vakok kísérői a legtöbb európai országban ingyen utazhatnak, a kerekesszékesek kísérői pedig Ausztriában, Belgiumban, Csehországban, Dániában, Görögországban, Hollandiában, Luxemburgban, Németországban, Svájcban, Szlovákiában és Szlovéniában.

Akadálymentes utazás

A kerekesszékes utasok egyes nemzetközi vonatokon olyan kocsikban foglalhatnak helyet, amelyekben  ablaknál elhelyezett és asztallal ellátott területen állíthatják le kerekesszéküket, a közeli konnektorokból pedig az akkumulátorok töltése is megoldható. A kocsiban természetesen akadálymentes WC található, egy részüknek pedig saját emelőberendezése is van.

Magyarországról emelőberendezéssel ellátott akadálymentes kocsik Ausztriába, Csehországba, Lengyelországba, Németországba, Svájcba, Szlovákiába és Szlovéniába közlekednek. A társvasutaknál is számos vonatban találhatók akadálymentes járművek, amelyekkel távolabbi országokba – akár Hollandiába, Franciaországba vagy Olaszországba is – eljuthat. Az ilyen kocsikkal közlekedő vonatokról, a menetrendekben találhat információt.

Az emelőberendezés nélküli kocsikba a be- és kiszállás az állomásokon található emelőkkel lehetséges, ezek használati igényét azonban legalább 36 órával utazás előtt jelezni kell.

A MÁV-START-nál az igény beljelenthető telefonon a 06 80 630-053-as számon, e-mail-ben a megrendeles [KUKAC] mav-start.hu címen, vagy levélben (MÁV-START  Üzemeltetési Szervezet, 1087 Budapest, Könyves Kálmán krt. 54-60.) is.

További információk

A nemzetközi jegyeket interneten és alkalmazásban minden esetben forintban kell kifizetni, az aktuális, MÁV-START által meghatározott árfolyamon. Nemzetközi pénztárainkban és a vonatokon az árfolyamnak megfelelő forintot és €-t is elfogadunk.

Jelenleg érvényes árfolyam: 

1 € = 380 Ft

április 3-tól:

1 € = 390 Ft

További kérdéseire a MÁVDIREKT-nél a (+36 1) 349 4949-es számon, vagy nemzetközi pénztárainkban kaphat választ.