2019.09.21. XV. BICOGÓ Maraton

2019. december 9. hétfő, 10.06 / Utolsó módosítás: 2019. december 9. hétfő, 10.07

BICOGÓ Maraton – A MÁV-Start Zrt. Szolnoki Járműjavító „Gépészgyalogkakukk” csapatának eredményei. A megtett táv vegyesen: 43,7 km.

Kedves olvasóim, az alábbiakban egy különleges sporteseményről és egy összetartó csapatról láthattok beszámolót.

2019.09.21.-én szombaton került megrendezésre a XV. BICOGÓ Maraton, Szolnok – Tiszasüly között, amelyen csapatával együtt egyik MÁV VSC Kerékpáros szakosztály tagunk is részt vett.

Mondhatjuk már, hogy a csapat szereplése rendhagyó, hiszen ezen a kombinált sporteseményen már 2017-ben, 2018-ban és is idén részt vettek.

Egy kis ízelítő a "BICOGÁS"-ról. Mi is az a BICOGÁS?

Ez egy olyan sportág, amely ötvözi a kerékpározást és a futást. A legfontosabb szabály, hogy eggyel kevesebb kerékpár van, mint ahány fős a csapat! Ezért egy versenyzőnek mindig kocognia kell. A csapat többi tagja követheti a futót kényelmesen kerékpározva, vagy előre pedálozhat a váltás helyéig, ahol pihenhet, lazíthat, szerelhet, azonban minden csapattagnak legalább egy teljes kilométert futnia kell.

Szakaszok közötti távolságok: 1. szakasz 4,9 km - 2. szakasz 5,3 km - 3. szakasz 5,5 km - 4. szakasz 4,5 km - 5. szakasz 5,1 km - 6. szakasz 5,5 km - 7. szakasz 7,3 km - 8. szakasz 5,6 km - összesen 43,7 km.

A MÁV-START Zrt. Szolnoki Járműjavító „Gépészgyalogkakukk” csapata évről évre nagyon jó helyen teljesíti ezt a különleges kihívást.

A csapat legutóbbi eredményei 9-20 fős csapat kategóriában:

2019 évben: 43,7 km 2 óra 29 perc, 2. helyezés

2018 évben: 43,7 km 2 óra 53 perc, 2. helyezés

2017 évben: 43,7 km 2 óra 45 perc, 1. helyezés

2019. XV. Bicogó Maraton MÁV-START Zrt. Szolnoki Járműjavító „Gépészgyalogkakukk” csapata.

Gratulálunk Grunda Miklósnak és a csapattagoknak az eredményeikhez! Remek csapatmunka, csak így tovább!

Ha esetleg szeretnétek még többet, részletesebben is olvasni a BICOGÓ-ról, az alábbi linken találhatók még információk:

http://www.tiszasulyertegyesulet.hu/news.php?item.10.2

Kellemes olvasgatást!

Jövőre, esetleg kedvet kaptok Ti is BICOGNI? :-))

Lejegyezte: Nagy Enikő