Gyermekvasút – a kulisszák mögött

2024. január 19. péntek, 12.08
Programajánló a hétvégére

Január 21-én vasárnap nyílt napot tart a Gyermekvasút a széchenyihegyi végállomáson. 10 és 16 óra között várják színes programokkal a kisvasút világa iránt érdeklődő gyerekeket. A vasútvonal felső szakaszán egész nap nosztalgiavonatok is közlekednek.

Gőzvontatású nosztalgiavonat indul Szcéhenyihegy állomásról

A vasárnapi nyílt napra ellátogató gyerekek kipróbálhatják Széchenyihegy állomás vasúti berendezéseit. Így akár a legkisebbek is nyomtathatnak jegyet a jegykiadó számítógéppel, felpróbálhatják az egyenruhát, valamint kisfilmeket nézhetnek a mozikocsiban. Az iskolások hangosbemondóként is bizonyíthatnak, betekinthetnek a váltókezelő munkájába, és az állomáson álló szalonkocsiban valódi vasutas felszerelésekkel végezhetik a jegyvizsgáló teendőit. A kisebbek papírból elkészíthetik saját jelzőjüket vagy vonatos üdvözlőkártyájukat.

Munkában a váltókezelő

Munkában a pénztáros

A nyílt nap alkalmából járműbemutatóval is várják az érdeklődőket Széchenyihegyen: a kis vasútbarátok felszállhatnak a híres Mk45-ös mozdony, Bendegúz, vezetőfülkéjébe is, valamint hosszabb pihenője után ismét látható lesz a Gyermekvasút legöregebb vontatójárműve, az 1929-ben gyártott lillafüredi motorkocsi is. Az állomás üzemi épületében, az 1948-as megnyitás után pár évig a járművek karbantartásának helyszínéül szolgáló „motorszínben” a kisvasút elmúlt 75 évének tárgyi és fényképes emlékeiből tavasszal nyílt alkalmi kiállítás is várja a látogatókat. Itt a nosztalgia motorvonat szerelvényének két ritkán látott járművére, a kis szalonkocsiba és a postakocsiba is felszállhatnak az érdeklődők.

Járműbemutató: fel lehet szállni a mozdonyok vezetőfülkéjébe

Ezen a hétvégén a hagyományos vonatok óránként közlekednek Hűvösvölgy és Széchenyihegy állomás között. Vasárnap a széchenyihegyi végállomás és Virágvölgy állomás között külön díjszabással 40-50 percenként nosztalgiavonatok is indulnak, melyeket általában gőzös továbbít, de délben a lillafüredi motorvonat is tesz egy fordulót.

A lillafüredi motorkocsi is forgalomba áll

Részletek a Gyermekvasút honlapján: https://gyermekvasut.hu/2024/01/2024-januar-21-gyermekvasut-a-kulisszak-mogott/

MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóság