Kezdődik a Nyugati tetőszerkezetének felújítása, korlátozások a menetrendben

2020. május 8. péntek, 15.14 / Utolsó módosítás: 2020. június 19. péntek, 09.25

Budapesten, a Nyugati pályaudvaron elkezdték az utascsarnok  tetőszerkezetének felújítását. A munkák ideje alatt a MÁV-START ideiglenes menetrendet vezetett be. 

A 143 éves Nyugati pályaudvar műszaki állapota és műemléki értékének megóvása, valamint a vasúti forgalomban való kiemelt szerepe miatt, halaszthatatlanná vált az épületegyüttes tetőszerkezetének mielőbbi rekonstrukciója. A következő hónapokban megvalósul az éves szinten közel 18 millió ember által használt vágánycsarnok tetejének és a csatlakozó üvegszerkezeteknek, valamint a pénztárcsarnok, a gyorsétterem és a homlokzati hat kisebb torony tetőszerkezeteinek műemléki rekonstrukciója – összesen körülbelül 8200 négyzetméteren. Az üveg függönyfal is teljesen megújul az épület mindkét végén, 2200 négyzetméteren. Mindezek mellett megtörténik az állomásépület többi, mindezidáig fel nem újított tetőszakaszának javítása, a csapadékvíz-elvezető rendszer részleges átépítése, a csarnokban a felsővezeték-hálózat megújítása.

A felújítás második szakaszában, május 11-én 4 órától június 19-én 22:15-ig az alábbi fontosabb korlátozások lesznek:

  • A Budapest–Debrecen–Nyíregyháza–Záhony vonalon közlekedő sebesvonatok Zugló megállóhelyről indulnak és oda érkeznek a Nyugati pályaudvar helyett. A vonatokhoz az InterCity és elővárosi vonatokkal utazhatnak. 
  • A Szolnokról 5:40-kor induló gyorsított vonat Zuglóig közlekedik. A Szegedről 4:34-kor induló gyorsvonat a Nyugati pályaudvarra érkezik. Zuglóból indul 17:34-kor Szolnokra egy gyorsított vonat hétfőtől csütörtökig.

A tetőfelújítással egy időben a Nyugati pályaudvar és a Kacsóh Pongrác úti felüljáró közötti szakaszon megkezdik a – Kőbánya-Teher állomás felé vezető – vágányok és váltók felújítását, átépítését a debreceni, szegedi és lajosmizsei vonatokat érintő sebességkorlátozások megszüntetése és a menetrend szerinti közlekedés javítása érdekében. A május 11-től augusztus végéig tartó munkálatok során a lehető legkisebb környezeti zajterhelésre törekszenek, de a korszerű földmunkagépek, vasúti és közúti tehergépjárművek, illetve pályafenntartási gépek is kelthetnek a szokottnál erősebb zajt. A zajterheléssel járó munkavégzés miatt a lakosság megértését és türelmét kéri a vasúttársaság.

A renoválás további szakaszaiban a befejezésig enyhébb korlátozások lesznek. A Nyugati pályaudvar utascsarnokának több ütemű lezárása idején, a május 8. és december 7. közötti időszakra vonatkozó menetrendek és a részletes utastájékoztatás elérhető a www.mav.hu/nyugati oldalon.

Díjszabási változások

A metrópótlás ideje alatt már érvényben lévő rendelkezés alapján, a BKK-bérlettel rendelkező  utasok – a Nyugati pályaudvar és Ferihegy között a feláras vonatokon történő utazási lehetőség biztosításán kívül – május 11-től június 19-ig minden vasúti jegytípus esetében felármentesen utazhatnak néhány átterelt sebesvonathoz csatlakozó záhonyi, nyíregyházi InterCity-n a Nyugati pályaudvar és Kőbánya-Kispest közötti szakaszon. Az adott vonatra érvényes felárral nem rendelkező utas, a vonaton legfeljebb a menetjegyén feltüntetett kocsiosztályon, a szabadon maradt ülőhelyet foglalhatja el.

A következő, június 20-án kezdődő ütem lényeges változásai itt tekinthetők meg: https://www.mavcsoport.hu/mav/ujabb-utemmel-folytatodik-felujitas-nyugati-palyaudvarra-vezeto-szakaszon

A Nyugati pályaudvar tetőszerkezetének felújítás előtti állapotáról készült képek, ide kattintva érhetők el: https://www.mavcsoport.hu/mav-start/kepgaleria/nyugati-palyaudvar-felujitas-galeria

Letölthető dokumentumokMéretDátum
PDF ikon 100-100a-nyugati-vaganyzar-terkep-0511-0619_1.pdf191.37 KB2020.05.17.