2013. évi beszámoló Labdarúgó szakosztály

A 2013-as évad a labdarúgó szakosztály számára egy sikeres évnek mondható. Tagjaik számát sikerült 22 főre bővíteniük, meghívást kaptak több egynapos tornára is, a bajnokságban továbbra is jó helyezéseket sikerült elérni, és az edzéseik iránt is nőtt az érdeklődés.

 •Az egynapos tornák sorát áprilisban a Kancellária Sport Egyesület szervezésében megrendezett Tavaszi Kupa nyitotta, majd júniusban a Vasutasok Szakszervezete által szervezett sportnapon szerepeltek jó eredménnyel, júliusban pedig a Vasutasnapi hagyományos labdarúgó tornán felállhattak a dobogó legmagasabb fokára. Végül, szeptemberben kaptak meghívást az I. MNV kupára, ahol szintén jó eredménnyel zártak.
•A BVSC műfüves csarnokában lebonyolításra kerülő kispályás bajnokság legutóbb véget ért szezonjában ismét bronzérmet akasztottak játékosaink nyakába, ami a mezőny erősségét tekintve nagyon szép eredménynek mondható.
Mindezek mellett természetesen heti edzéseiket is rendszeresen megtartották, jó hangulatban és fokozott érdeklődés mellett, a Ferencvárosi Vasutas Sportkör csarnokában.
Kiadásaikat 2013-ban is bérleti (480 ezer Ft), és nevezési díjak (228 ezer Ft) alkották.
Ezek túlnyomó részét egyéni hozzájárulásként finanszírozták.
Tevékenységüket az idei évben is változatlan formában kívánják folytatni. Bajnoki szerepléseik mellett, minél több kisebb tornán részt venn.

Az idei évben folytatják szereplésüket a műfüves bajnokságban, ahol céljuk a dobogón maradás, valamint elindulnak a hagyományos egynapos kupákon, és szeretnének minél több lelkes, labdarúgást kedvelő sporttársat látni edzéseiken, amelyeket továbbra is a Ferencvárosi Vasutas Sportkör, Péceli utcai csarnokában tartanak kedd délutánonként.

Labdarúgó Szakosztály Labdarúgó Szakosztály Labdarúgó Szakosztály

Labdarúgó Szakosztály Labdarúgó Szakosztály Labdarúgó Szakosztály

Labdarúgó Szakosztály Labdarúgó Szakosztály Labdarúgó Szakosztály

Labdarúgó Szakosztály Labdarúgó Szakosztály Labdarúgó Szakosztály