Két éve szolgálja az utasokat a vasútvillamos Hódmezővásárhely és Szeged között

2023. november 29. szerda, 09.33
Boldog születésnapot TramTrain!
2 éves a TramTrain

Szeged-Hódmezővásárhely, 2023. november 29. – Két évvel ezelőtt, 2021. november 29-én kezdte meg utasforgalmi próbaüzemét a vasútvillamos Hódmezővásárhely és Szeged között. A TramTrain népszerűsége töretlen: az utazásszámok az indulás óta folyamatos emelkedést mutatnak, idén októberben egy átlagos munkanapon mintegy 4600 utazáshoz választották az utasok az új járműtípust. A vasútvillamosok több mint 1,7 millió kilométert tettek meg az elmúlt két évben, ez olyan, mintha 43-szor kerülték volna meg a Földet. Ma a reggeli órákban Hódmezővásárhelyen, a Kossuth téri megállóban kvízjátékkal és nyereményekkel várták az utasokat.

A Szeged és Hódmezővásárhely között a MÁV-START által üzemeltetett TramTrain megbízható, kimagasló menetrendszerűséggel közlekedik, ami 2023-at tekintve azt jelenti, hogy 100 járatból 98 pontos volt. Egyre több utas számára vonzó alternatíva a TramTrainnel történő közlekedés, amihez hozzájárul a csúcsidei 20 percenkénti közlekedés és az idén bevezetett ország- és vármegyebérlet is, amellyel rugalmasan, másik jegy vagy bérlet váltása nélkül válthatnak buszról vasútvillamosra vagy akár vonatra az utazók. A kényelmes és korszerű vasútvillamos új fejezetet nyitott a térség közösségi közlekedésében, emellett kiváló példaként szolgál hazánk és a környező országok nagyvárosainak közlekedési fejlesztéseihez is.

A legtöbben továbbra is munkanapokon, a reggeli és délutáni hivatásforgalmi időszakokban (munkába vagy iskolába eljutáshoz, illetve hazautazásra) választják a vasútvillamost. 2023 októberében egy átlagos munkanapon mintegy 4600, egy átlagos szombaton 2500-, és vasárnapon 1850 utazás történt a két város között. Hétköznap Hódmezővásárhely felé, hétvégén Szeged felé használják többen a járatokat. A vasútvillamosok késő este és hétvégén éjszaka is jelentős forgalmat bonyolítanak le. A járatok Szeged-Rókus és Algyő között a legkihasználtabbak. A legnépszerűbb megállók Hódmezővásárhelyen a Kossuth tér és a Hősök tere, illetve Szegeden az Anna-kút és az Aradi vértanúk tere.

A vasútvillamosra a MÁV applikációból, a jegy.mav.hu felületéről, a megállóhelyi és a fedélzeti jegykiadó automatákból, illetve a MÁV-START pénztáraiból, a hódmezővásárhelyi és a szegedi autóbuszpályaudvarokon a Volán-pénztárakból, illetve Szegeden, a Széchenyi téren lévő partneri pénztárnál is lehet díjtermékeket vásárolni. A legtöbb jegyet 41%-ban az automatákból váltották az utasok, a fedélzeti jegyvásárlás a második legkedveltebb 36%-kal, a képzeletbeli dobogó harmadik helyén a MÁV app áll 13%-kal.

Az új kötöttpályás járműtípus bevezetése sajnos még mindig sokszor megzavarja a figyelmetlen, rutinból közlekedő autósokat, amely balesetekhez, többször a vasútvillamos sérüléséhez vezet. Eddig 51 alkalommal ütközött a vasútvillamos közúti járművel és az esetek számában nem látható markánsan csökkenő tendencia. A TramTrain 2022-ben összesen 28 alkalommal, 2023-ban eddig 23 alkalommal ütközött. Szeged területén 36, míg Hódmezővásárhelyen 15 baleset történt az elmúlt két évben. Továbbra is arra bíztatjuk az autósokat, hogy ne rutinból vezessenek, hanem legyenek fokozottan körültekintők a vasútvillamos útvonalán, különösen a körforgalmakban és a szűk útszakaszokon.

TT nyereményjáték

 

TT nyereményjáték

Érdekesség, hogy a dél-alföldi térségben, 8 év kényszerszünet után épp tegnap indult újra a Szeged és Szabadka közötti vasúti személyforgalom, amelynek a menetrendjét – napi 5 vonatpár, illeszkedve a Magyarország és Szerbia között rendszeresen ingázók igényeihez – úgy alakították ki a szakemberek, hogy egyúttal csalatkozási lehetőséget kínáljon a TramTrainen Szegedre érkező, vagy onnan a vasútvillamossal Algyő és Hódmezővásárhely irányába tovább közlekedő utasok számára is.

MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóság